Sütés kenyérsütőgéppel
A sütőformába
először mindig a folyékony hozzávalók kerülnek
(pl.: víz, tej, tejsavó, aludttej, olaj, olvasztott
vaj), majd a tetejére szépen rászórva a szilárdak,
amiket előtte összekeverünk (hideg vaj a
liszttel elmorzsolva, lisztek, sikér, fűszerek,
magok, aszalványok, keményítő). A lisztes
keverék tetejét úgy formázzuk, hogy középen
(keverőlapát felett) kis mélyedést képzünk, a
folyadékot el nem érve, s a sütőforma pereme
mentén körbe, szintén mélyedést alakítunk ki. Középre
a szárított élesztő, vagy a kevés folyadékkal
elkevert friss élesztő (mindig az előírt
teljes folyadékmennyiségből veszünk el erre a
célra) kerül. A pereme mellé pedig egymásra a sót és
a cukrot szórjuk, illetve a mézet (a méztől
puhább héjat kapunk) csúrgatjuk.
(Ha sütőben sütjük ki, mindig tegyünk alá egy
edényben kis vizet, hogy gőzben sülhessen.)
Ha szebb kenyeret akarunk, akkor a sütés megkezdése
elött valamivel (kb: 1 óra és 45 perccel, illetve 2
órával a befelyezés elött vegyük ki, borítsuk
deszkára, vegyük ki a keverőlapátot, és kis
átgyúrás, igazítás után alaposan vagdossuk be éles
késsel, végül óvatosan helyezzük vissza, miután a
sütőformába egy kevés lisztet szórtunk. )
Lazább kenyeret kapunk, ha víz helyett tejsavót
teszünk bele, vagy egészben, vagy részben. (Ha túrót
készítünk, akkor a keletkező savót használjuk
erre a célra.)
Én, ha 75 dkg-os kenyeret sütök is, mindig a
programot 1 kg-osra állítom, s közepes színt
választok neki.
Legyünk tisztában azzal, hogy a kereskedelmi
forgalomban kapható "kenyerek" erősen
manipuláltak, például fehérkenyérhéj aromát tesznek
bele a rengeteg egyéb adalék mellett. Olyan, az
általunk készített kenyér sosem lesz, s ne is legyen.
Viszont dédnagyanyáink kenyere egészen más
körülmények között készült el (gabona alapanyag,
őrlési technika, ráfordított idő, kovász
készítés, dagasztás, kelesztés, kemencében való sütés
... ), így azt sem közelíthetjük meg, hacsak nem úgy
járunk el mi is.
1. A hozzávalókat a
megfelelő sorrendben betesszük a
kenyérsütőbe.
2. A dagasztások után formázzuk, bevagdossuk és
visszahelyezzük a tésztát.
3. Kisült a kenyér.
4. Kivesszük a kenyérsütőből.